konzervatorium

Húsz évvel ezelőtt, 1989. március 11-én tartotta első Országos Gyűlését a Magyar Demokrata Fórum, amikor elhatározták a szervezet politikai párttá alakítását. Azon az Országos Gyűlésen mondta első nyilvános beszédét a későbbi pártelnök és miniszterelnök. Akkor és azzal a beszéddel kezdődött el az MDF eltávolodása Pozsgaytól és a népi baltól. Nem akármilyen út, ami Pozsgaytól Antallon át Bokrosig vezet.

Az MDF megbokrosodása

Alig két hete – február 24-én – szivárgott ki a hír, hogy a bajuszos embert, Bokros Lajost szánja az MDF listavezetőnek a nyáron esedékes Európai Parlamenti választásokon. Az első napokban az érintettek még úgy tettek, mintha a kérdés nem lett volna eldöntve, s arra is hivatkoztak, hogy Bokros még nem mondott igent. Visszatekintve teljesen nyilvánvaló, hogy a hír első kiszivárgásakor már megvolt az egyezség a párt és a jelölt között, s csak a bejelentéssel, illetve a formális választmányi jóváhagyásra vártak. Külön remek volt a jelölt személyének indoklása: „Bokros Lajosnál jobban senki nem ért a pénzügyi gazdasági válság kezeléséhez – írja indoklásában Dávid Ibolya, majd hozzáteszi: nincs más út, csak az, ha az ország problémáit ismerő és megoldani kívánó racionális emberek összefognak." A pártelnök logikája nem egyszerű: van egy mindent tudó és mindent megoldó univerzális zseni, Bokros Lajos, akire a pénzügyi és nem-pénzügyi válság kezeléséhez igen nagy szükség van, ezért elküldi Brüsszelbe, jó messzire a magyar ügyektől. Ügyes.

Bokros jelölése nem kevés ellenállást váltott ki az MDF soraiban. A február 28-i megyei elnöki értekezleten sokan vélték úgy, hogy a Horn-kormány pénzügyminiszterének jelölése világnézeti váltást jelentene az MDF számára. A pártelnöknek azonban nem Bokros jelölése volt az egyetlen meglepő húzása. Dávid Ibolya a megyei elnökök előtt bejelentette, hogy Habsburg Györgyöt szeretné a második helyre tenni az EP-listán. Dávid a baloldali listavezetőt az utolsó magyar király egyik unokájával akarta kiegyensúlyozni. Vagy az egész csak színház, s Bokros nem fog Brüsszelbe menni, hanem az megy majd, aki a listán őt követi? Egy biztos, hogy Olajos Péter, az eddig MDF-es képviselő az Európai Parlamentben nem.

Az EU-s képviselőjelöltek kérdése a ma már teljesen a kalapos nő által uralt pártban, valószínűleg a számára is meglepő módon, nagy vihart kavart. Az IDF-ben, a Fórum azóta feloszlatott ifjúsági szervezetében, ahonnan annak idején Almássy is feltűnt, kiásták az MDF alapszabályának azt a szakaszát, mely szerint nem tölthet be az MDF-ben pozíciót olyan, aki korábban az állampártnak vagy a kommunista ifjúsági szervezetnek tisztségviselője volt. Nemcsak Dávid korábbi ellenfelei, hanem egykori fő támogatója, Boross Péter volt miniszterelnök is fellépett Bokros jelölése ellen.

Mindhiába. Az MDF március 7-én összeült Országos Választmánya korábban nem látott parázs vita után – amikor a jelöltek, de főleg Bokros személye ellen többen szólaltak fel, mint mellette –, igen kis többséggel, de végül is megszavazta az elnökség javaslatát. A választmányi ülésről aránylag kevés szivárgott ki, annyit azonban lehet tudni, hogy a volt miniszterelnök felszólalt Bokros jelölése ellen, sőt azt is elmondta, mennyire hazug Bokros támogatóinak állítása, mely szerint a párt legfőbb referenciapontjának, az egykori miniszterelnöknek jó viszonya, s jó véleménye volt Bokrosról. De nemcsak Boross szólalt fel Bokros ellen, hanem Hock Zoltán elnökhelyettes (!), Katona Kálmán, a párt fővárosi erős embere, Csáky András, korábbi választmányi elnök, s maga a hivatalban levő EU-s képviselő, Olajos Péter is.

Így történhetett, hogy az MDF európai parlamenti képviselőjelölti listáját Bokros Lajos, a Magyar Szocialista Munkáspárt volt tagja, alapszervezeti titkára, majd Horn Gyula MSZP-s pénzügyminisztere vezeti, őt pedig Seine Kaiserliche und Königliche Hoheit, Paul Georg Maria Joseph Dominikus von Habsburg-Lothringen, Erzherzog von Österreich, itthon közismertebb nevén: Habsburg György kövesse. A mellőzött Olajos Péter máris bejelentette, kilép a pártból, így az MDF elveszítette egyetlen EP képviselőjét.

Miért és hogyan?

Csak találgatni lehet, kinek és főleg miért jutott eszébe a nagybajuszú volt pénzügyminiszter, meg a Habsburg főherceg együttes indítása az EP választásokon.

Az egyik merész feltételezés szerint a terv a Political Capital-en át egészen a bajban levő miniszterelnökig vezet el, aki Bokroson keresztül akarja megfogni az SZDSZ-ben csalódott, s Bokros állítólagos szakértelmében vakon bízó baloldali szavazókat az MDF-be kanalizálni, s így a lejáratódott, de mindig okoskodó SZDSZ-t a simulékonyabb MDF-re cserélni egy esetleges koalícióban. Ennek a főherceg jelölése sem mond ellent, hisz ő is, meg atyja is hagyományosan jó kapcsolatokat ápol az MSZP-vel, s a főherceg esküvőjén a díszvendég maga az akkori MSZP-s miniszterelnök, Horn Gyula volt.

A kevésbé merész feltételezések alapján Dávid Ibolya szokás szerint 19-re újabb lapot kért, s bízva a saját párton belüli erejében, illetve belső ellenfeleinek tehetségtelenségében, ismét csak nyert. Ezt a variációt igazolja az egyik szombati választmányi résztvevő beszámolója is, mely szerint a volt IDF-esek felvetették, hogy Bokros jelölését kezeljék a pártelnökkel kapcsolatos bizalmi kérdésnek, Dávid jó érzékkel felmérve az MDF-es lelkületet, beleegyezett. Az eredmény közismert: az elnök iránti lojalitás épp elég választmányi tagban győzte le a Bokrossal kapcsolatos ellenérzéseket ahhoz, hogy a pártfőnökség jelöltjei, ha csak 1-2 szavazattal is, de többséget kapjanak. A „kis masamód" ezt a csatát is megnyerte.

A miért mellett azonban legalább ilyan figyelemre méltó a hogyan kérdése is.

Az MDF-ben egy jó ideje már csak teljes kiszorítással, pártból történő kizárásokkal és akár szabálytalanságok elkövetésével lehet elintézni a belső vitákat. A békés egymás mellett élésről már réges-rég nincs szó. Ebben az egykor akár önpusztítóan is demokratikus MDF felzárkózott a vezérelv mentén irányított Fidesz, s a Gyurcsány-korszakban őt követő MSZP mellé. Egy néppárt pedig akkor lehet tartósan sikeres, ha sokféle választói igényt kielégítve tud a szavazók felé fordulni. Többek között ez adta a régi, Gyurcsány-előtti MSZP erejét, s egyesek szerint a vezérelv volt a Fidesz egymást követő választásai kudarcainak egyik okozója is.

Ma már Dávid sem törődik semmiféle belső ellenvéleménnyel, s akaratát, ki tudja honnan és ki által irányított gondolatait habozás nélkül viszi keresztül a pártján. Antall igazán nagy szuverenitással irányította nemcsak az MDF-et és a kormányát, hanem a kisebb koalíciós pártokat is, de mindig odafigyelt a párt erős embereire, s józan érveléssel, nemcsak a pártban, hanem a kormányban is meggyőzhető volt. Persze bizonyos embereket nem engedett be a kormányba, s a párt vezetésében sem tűrte meg őket, de kivégzésszerű kiszorítást nem alkalmazott, még Csurkával szemben sem. Neki is tisztes és békés elvonulást engedett. Túl élénken élt benne a Rákosiék által a Kisgazdapárt ellen alkalmazott szalámi-taktika, illetve a bolsevik párt történetéből ismert halálos kiszorítósdi. Egy úriember nem mások, hanem saját maga miatt sem tesz ilyesmit.

Bokros jelölését azonban hiába ellenezték a párt erős emberei, Dávid velük szemben is átvitte akaratát. Ebből is látszik, helytelen őt alábecsülni. Kövér (a László) mondta egyszer: Dávid ugyanúgy hazudik, mint Fodor, de ő legalább egy férfi!

Dávidnak azonban egy fontos kérdésre választ kellett adni: hogyan fér össze egy Bokros (és persze a főherceg) jelölése a konzekvensen antikommunista és közismerten Habsburg-ellenes Antall politikai örökségével?

Mostantól kezdve minden másképp volt ...

A pártelnök legalább három fronton támadott: egyrészt azt magyarázta, hogy most más a helyzet, mint húsz éve, tehát már másképp kell viszonyulni a baloldalhoz, másrészt elővették a nem-baloldali, hanem konzervatív-liberális, s nemzetközileg elismert szakember Bokros legendáját, s nem utolsó sorban pedig azt kezdték magyarázni a nagyérdemű közönségnek, hogy Antall és Bokros kölcsönösen milyen nagyszerű véleménnyel voltak egymásról.

A jelölés kiszivárgása után pár nappal Dávid a Kossuth rádióban azt fejtegette, hogy „elmúlt 20 év, mások a kihívások, mások a megoldások, értékrendben azonban ez a csapat az egyetlen a parlamenti pártok közül, amely megmaradt annál az értékrendnél, amivel kezdett." Azt is hozzátette, hogy a Fidesz is sok volt MSZMP-s párttagot hozott be a kormányába, meg utóbb a pártba is (ez igaz), s akkor azt senki nem tette szóvá (ez viszont nem igaz, sokaknak nem tetszett a dolog). Az érvelés másik iránya az volt, hogy hiába volt Bokros MSZMP-tag, MSZP-s képviselő (1990-ben), majd pedig MSZP-s miniszter (1995-96-ban), ő igazából nem is baloldali, hanem konzervatív-liberális gazdaságpolitikát képvisel: „a Bokros Lajos megszabta elmozdulási irányokkal, a javaslatok leglényegesebb pontjaival az MDF egyetért, a kisebb állam, a teljesítményre épülő ország, a munkabérek terhelésének enyhítése a fogyasztási típusú adók rovására már régen a párt programjában szerepel, így aztán törvényszerű volt az egymásra találás". Nagyon jellemző volt ugyanebben a rádióműsorban a „politikamentes szakértelem" baloldali mítoszának előszedése is: „racionális gazdaságpolitikára van szükség, ideológiai alapú válságkezelés pedig nincs, amire tökéletes példa a Reformszövetség által elkészített csomag".

A Lajos melletti érvelésből két József sem maradhatott ki. Antall egykori közigazgatási államtitkára, Kajdi József nyílt levélben állt ki Bokros mellett, az egykori miniszterelnök életrajzírója, a mostaninak meg Tinódi Lantos Sebestyénje, Debreczeni pedig a pénteki Népszabadságban érvelt hosszasan Lajos, a bokros mellett.

Kajdi először azt magyarázza, hogy Bokros ma már nem a legnépszerűtlenebb politikus, így megjelenése nem tehertétel az MDF számára. Ez igaz lehet, hiszen Gyurcsány és sokan mások már sokszorosan lekörözték a bajuszos embert népszerűtlenségben, de hát önmagában ez nem érv. Bokrossal nem az egykori népszerűtlensége a probléma, hanem az általa megtestesített technokrata arrogancia. Kajdi azt is kifejti, hogy 15 év távlatából – belső körben a Fidesz által is elismerve – a Bokros-csomag szükséges gazdasági intézkedés volt, amit mindenkinek meg kellett volna lépnie: „azóta már minden politikai oldal elismerte a Bokros-csomag szükségességét és eredményességét, maximum a Fidesz vezetői évekig ennek csak szűk körben adtak hangot. Bokros Lajos szavára ma már minden politikai oldal és a szakma is ad, olyannyira, hogy a személyében nem is olyan rég még politikai konszenzus körvonalazódott egy esetleges, a válságot menedzselő és leküzdő szakértői kormány fejeként.".

A Bokros-csomag megítélése ennél bonyolultabb dolog. Először is, 1994 nyarán és őszén Horn és kormánya, de maga Békesi pénzügyminiszter is úgy tett, mintha nem vették volna észre a saját választási győzelmüket, s folyamatosan az osztogatás mellett s a jobboldali kormány ellen kampányoltak, ezzel is súlyosbítva a helyzetet. A jó fél év habozás és tesze-toszaság után, 1995 tavaszán kinevezett Bokros néhány drasztikus, a családokat, különösen a kisgyerekeket nevelő családokat sújtó, s az MSZP fő bázisát jelentő nyugdíjasokat megkímélő, megszorító lépéssel elhárította az egyensúlyvesztés közvetlen veszélyeit.

Kajdi így írja le az akkori helyzetet: „A gazdasági helyzet viszont csak egyre romlott, és végül tudni lehetett, hogy a válságból csak egy olyan pénzügyminiszter tudja kivezetni az országot, aki igazából nem is politikus a szó klasszikus értelmében, hanem a jó értelemben vett „szent őrült", egy olyan szakember, aki ha kell, mint az elefánt a porcelánboltban, tűzön-vízen keresztül végrehajtja a szakmailag szükséges lépéseket." Jó szemmel veszi észre Bokros legjellemzőbb tulajdonságát, csak éppen nem negatív, hanem inkább pozitív előjellel értékeli. Holott ez a fajta őrültség – egy aufklérista MSZP-snél talán nem helyénvaló a szentséget emlegetni – épp a legfőbb oka volt Bokros pénzügyminiszteri alkalmatlanságának és – eredményét tekintve – kudarcának. Lényegesebb, átfogó és főleg eredményes reformokat épp azért nem tudott elérni, mert a mindent felforgatni akaró forradalmár nem talált, mert nem keresett társadalmi támogatást a lépéseihez. Orbán maga is végrehajtott egy kisebb Bokros-csomagot, még 1999-ben, s a költségvetést vaskézzel tartotta össze, de volt hozzá támogatottsága. Nem a megszorításhoz, hanem a kormányzáshoz, s főleg a megszorítás nem program volt, mert Orbán akkor tudott (még) értelmes és reményteli célokat tűzni az ország elé.

Debreczeni olyan, mint a viccbeli Móricka. Neki is mindenről 'AZ' jut az eszébe. Csak nála az 'AZ' inkább 'Ő', vagyis a mostani miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc: „A magyar nyilvánosságban Gyurcsány Ferenc után Dávid Ibolya részesül évek óta a leghitványabb – és legférfiatlanabb – támadásokban." (Ez akár még igaz is lehetne, de hogy jön most ide?)

Antall és Bokros

Akármilyen régen is volt Antall miniszterelnök, az MDF számára voltaképpen ma is ő az egyetlen legitimáló erő. Folyamatosan hivatkoznak az „antalli" örökségre, s ugyanezért van szükségük Antall özvegyére is a pártalapítvány (az Antall József Alapítvány) élén, illetve díszvendégként a különféle MDF-es rendezvényeken.

Így egyáltalán nem meglepő, hogy Bokros igazolására megjelent az Antall posztumusz hívéül, „tanítványául" szegődött Bokros portréja, akiről annak idején az „osztályfőnök úr" is jó véleménnyel volt. Kajdi:

„Nyugodtan állíthatom, hogy Bokros gazdaságpolitikai felfogása nagyon közel áll az MDF gazdaságpolitikájához, sőt sokkal közelebb áll még Antall József gazdaságpolitikai felfogásához is, mint ahogy azt sokan hiszik. Nagyon jó lenne, ha az ezt az ellenvetést hangoztató személyek csak közel olyan elismerően szólnának Antall József miniszterelnöki ténykedéséről – beleértve az Antall-kormány gazdaságpolitikáját is – mint amennyire elismerő véleménnyel van erről Bokros Lajos vagy a vele gyakran „egy kalap alá vett" Surányi György!"

Debreczeni még tovább megy. Ő azt is állítja, hogy nemcsak Bokros szegődött – utólag – Antall hívéül, hanem az egykori miniszterelnök is elismerte az akkori bankelnök nagyságát: „Antall jó személyes kapcsolatot ápolt Bokrossal, akitől én a saját fülemmel hallottam 2005 táján, hogy gazdaságpolitikai szempontból egyértelműen Antall volt a legfelelősebb kormányfő 1990-től napjainkig". Kétlem, hogy Antall egyáltalán találkozott-e valaha Bokrossal, de jó személyes kapcsolatot egész biztosan nem ápolt vele. (Ezt az Antallt közelről ismerők meg is erősítették.) Bokros 1990-93-ban egyértelműen az akkori kormánypolitika bírálói közé tartozott – már amennyire egy állami tulajdonú bank főnöke ezt megtehette. (Amúgy megtehette.) Ettől persze most, vagy akár négy éve még gondolhatta azt, amit Debreczeni és Kajdi idéznek tőle, hogy: „gazdaságpolitikai szempontból egyértelműen Antall volt a legfelelősebb kormányfő 1990-től napjainkig".

Érdemes most meghallgatni egy „független" szemlélőt, aki nem függ az MDF-től, s nem is tartozik Gyurcsány elkötelezett hívei közé. Tölgyessy Péter a március 2-i, hétfő reggeli rádióműsorában ezt mondta:

„Az MDF-en látszik, hogy egyértelműen kezd a párt áttevődni a baloldalra. Ennek a legszebb szimbolikus megjelenése Bokros Lajos jelöltségének felvetése. A magyar baloldali hagyomány többirányú hagyomány, de van egy, ami már több mint 100 éves, aminek a lényege az, hogy Magyarországon egy szörnyű magyar ugar van, és ezt hatalmas reformokkal fel kell szántani, és ide civilizációt, modernizációt kell hozni felülről. Ha valaki ezt megjeleníti szinte tökéletesen a személyében szinte prófétai hévvel, akarattal, az Bokros Lajos. Nála ennél autentikusabb képviselőjét ennek a hagyománynak nehéz elképzelni. Szoros beszélő viszonyban voltam Antall Józseffel. Antall Józsefnek az volt a véleménye, hogy ez a magyar történelemnek az egyik legrémületesebb hagyománya."

Nos, azt hiszem, Tölgyessy a dolog lényegére tapintott rá.

Baloldaliság – a gondolkodás gyermekbetegsége

Jól ismert, hogy Bokros 1989 előtt a "reformközgazdászok" néven ismert közgazdászok iskolájához tartozott, amelyik mondjuk Békesi Lászlótól tart Lengyel Lászlón át Bauer Tamásig és Mihályi Péterig. Az akkori MSZMP-s bürokráciához képest tényleg ők képviseltek valamiféle progressziót, de az egész reform-közgazdaságtan nagyon is beleillett a baloldal egészének kultúrájába. Hiába volt Bokros „Ricardo Dávid" néven a Beszélő egyik rendszeres szerzője, ő pont ugyanannyira részese volt a kései Kádár-éra technokrata közgazdász elitjének, akkor talán épp a Magyar Nemzeti Bankban, mint Járai Zsigmond, vagy akár a jogászoknál Martonyi János.

A reformközgazdászok közül páran – saját képességeiktől, ambícióiktól, s sokszor a szerencsétől függően – különböző fontosságú hivatalok pozícióit töltöttek be, míg páran megmaradtak a szabad értelmiségi pályákon. Egész mostanáig ez a közeg uralja a magyar közgazdasági gondolkodást. Tölgyessy több helyen nagyon világosan kifejtette, hogy ennek a gazdaságpolitikai mainstreamnek milyen jelentős szerepe volt a magyar modell kialakulásában, illetve abban, hogy ez a magyar modell a 2005-2006 körül egyértelműen válságba került. Visszatekintve, mondja Tölgyessy, azok az országok bizonyultak sikeresnek a közép-európai régióban, amelyek gyökeresen mást csináltak, mint amit ez a társaság javasolt. Láthatóan nekik ma sincs más ötletük, mint amit 1985 óta mondogatnak.

Kajdi a „szent őrült" kifejezést használja Bokrossal kapcsolatban. Nos, ahogy már jeleztem, Bokros nem szent, de szerintem is őrült. Ez a világmegváltó aufklérista értelmiségi gondolkodás a francia forradalom jakobinus erőihez kötődik, majd a leninista kommunista gondolkodásban élt tovább. A jakobinizmusnak nem a tartalma, hanem az adottságokhoz és a valósághoz való viszony a lényege, az a hozzáállás, hogy ha valamilyen gondolatot a tények nem igazolnak, akkor annál rosszabb a tényeknek. Ez a fajta gondolkodás eredményezte a kínai kulturális forradalmat, s a Vörös Khmer kambodzsai tetteit, sőt a mai amerikai neokonok egy része, akik sokban felelősek a második Bush-ciklus politikai ballépéseiért, ugyanilyen balról jövő, radikális értelmiségiek. Vagyis, a jakobinus gondolkodásnak nem a tartalma, hanem a gondolkodási módja a jellemző. Voltaképpen mindegy is, miről gondolkodnak, a metodika az, ami összeköti őket.

Ebben az összefüggésben egyenes út vezet Jászi Oszkártól az 1945-ös kommunistákon át Bokros Lajosig. Amire Tölgyessy utal – a magyar ugar felszántása –, az pedig valóban visszatérő témája volt a huszadik század elején a polgári radikális gondolkodásnak. Illusztrációként álljon itt Ady Endre "Egy ismeretlen Korvin kódex margójára" c. írása. Adynak – akármilyen elementáris hatású költő is volt – ebben nem volt igaza. Országunk akkor sokkal közelebb állt "Európához", mint 1526 óta valaha. Bokros ma ennek a társaságnak – Bauerrel és az egészségügyi reformer Mihályival együtt – a legszélsőségesebb, doktriner változatát képviseli. Őket az adott országnak sem az adottságai, sem a realitásai nem befolyásolják, s ha az események nem igazolják őket, akkor a végtelenségig megsértődnek. Olyan dolgokat mondanak akár a közoktatásról, akár az egészségügyről, amelyek nemcsak a magyar viszonyok között megvalósíthatatlanok, hanem bárhol azok lennének, ahol nem egy politikai diktatúra fogja vaskézzel a társadalmat. Ők az igazi közgazdasági jakobinusok!

A Bokros melletti érvelésnek visszatérő motívuma a jelölt mérhetetlen nagy szakértelme és nemzetközi elismertsége. Igazából ez is a szokásos magyar, meg főleg baloldali túlzás. Ronald Reagan egyik legjobb mondása volt, hogy a liberálisokkal – vagyis a Bokros-szerű alakokkal – nem az a baj, hogy keveset tudnak, hanem az, hogy sokat tudnak, ami nem úgy van. Bokros azért lett nagy szakember, mert elég sokan mondták rá, hogy szakember, különösen a 168 óra és az Élet és Irodalom háza táján. Ott pedig csak tudják.

Nagyon jellemző még Bokros bankelnöki munkássága is. Bokros 1991-ben lett a Budapest Bank vezérigazgatója. Kinevezése nagyon sok akkori MDF-esnek váltotta ki az ellenérzését, s hogy óvatosak legyünk, a miniszterelnök sem volt tőle maradéktalanul lelkes. De tudomásul vette a kinevezést. A magyar bankrendszer – éppen a vállalati csődhullám hatására – 1993-94 fordulóján válságos állapotba került, s a kormány államkötvényekkel emelt tőkét a bankokban, s ezzel a pénzintézetekben a Pénzügyminisztérium szerzett közvetlen irányítást, az akkor állami vagyonkezelő szervezettel szemben. Két bank „úszta meg" a közvetlen állami irányítás alá kerülést. Az egyik a Postabank volt, amit Princz MDF-es szövetségeseinek – elsősorban Lezsáknak – sikerült megóvnia a mindent látó állami tulajdonostól, a másik pedig a Budapest Bank és főleg a főnöke, Bokros Lajos. Őt az akkori ÁV Rt.-ben levő barátai, illetve a baloldali sajtó által keltett szakértői nimbusz tartott kívül az állami kontrollon. Mint ismeretes, a Postabank 1998-ban semmisült meg, amikor kiderült mindaz a hazugság, amit Princz elleplezett, míg a Budapest Bankot az új amerikai tulajdonos, a GE Capital konszolidálta ki, még 1995 decembere után. Ki volt akkor a pénzügyminiszter? Csak nem Bokros?

Zárszó

Debreceni jól látja, hogy az MDF most is, mint évek óta annyiszor, a létéért küzd. Csak hát az a kérdés, s ezt már nem Debreczeni, hanem én teszem fel: érdemes? Kell-e még egy ilyen párt nekünk? Szerinte „MDF puszta léte e pillanatban halvány esély, ami a jövőben kiindulópontja lehet egy polgári jellegű, nyugatias konzervatív váltópártnak". Hát szerintem ez az esély nem létezik, legalábbis nem az MDF-ben. S egyébként is, pont Bokrossal?

Utóirat

Nagyjából eddig jutottam vasárnap délután. Aztán láthatóan felgyorsultak az események. Csáky András bejelentette, hogy kilép a pártból. Döntését egy MTI közleményben így indokolta: „A Magyar Demokrata Fórum azzal, hogy Európa parlamenti választási listájának élére két olyan személyt kíván tenni, akiknek a politikai hitvallása, eddigi tevékenysége idegen az MDF politikai szellemiségétől, lezárta egy történelmi korszakát" Az MTI tudósítása szerint Csáky emlékeztetett arra, hogy húsz évvel ezelőtt azért csatlakozott az MDF-hez, mert a párt a nemzeti hagyományokat tisztelő, a keresztény kultúra szellemi és erkölcsi értékeit valló, korszerű európai konzervatív pártként határozta meg önmagát. Csáky szakmájához illően, kórboncnoki pontossággal fogalmaz: "arra, amerre Dávid Ibolya tévedt, Antall Józseftől nem vezet út. Azon az úton az ő politikai örökségét vállaló politikus nem járhat".

Még nem lehet tudni, hogy Csáky a képviselőcsoportból is kilép-e. Ha most kilép a frakcióból – s szerintem Csáky esetében erre jó esély van –, a képviselőcsoport megszűnik, hacsak nem találnak még egy exhibicionista, volt Fideszes politikust.

Nagyon könnyen előfordulhat, hogy Bokros Lajos (és a fiatal Habsburg főherceg) EP-képviselői jelölése adja meg a hosszú ideje haldokló pártnak a kegyelemdöfést.

Nyugodjék békében.

A folytatás itt olvasható.

A cikkhez itt lehet hozzászólni.